Aquaszer

A szaunák története

Az ősi hagyomány:

Finnországban a szaunázásnak ősi hagyományai vannak, de a szauna a ma emberének életmódjához is szervesen hozzátartozik. A történelem folyamán a szauna megjelenési formája állandóan változott, ezért napjaink szauna fülkéje már ettől lényegesen eltér. Szerencsére ma is több ezer olyan kémény nélküli, vagy "füstös" szauna található Finnországban, melyek megőrizték a több száz éves, jellegzetes építési módot. A ma emberének - ha igazán egy jó szaunát szeretne - feltétlenül ismernie kell az alapvető építési irányelveket, szokásokat , és fontos, hogy a régmúlt ősi tapasztalataiból kiindulva, a múlt és a jelen közötti átmenet folyamatos legyen.

Már a régmúltban is közismertek voltak a különböző izzasztó fürdők világszerte a primitív és a kultúrált népek között egyaránt. Ezek a fürdők részben vallási szertartások helyszínéül szolgáltak, vagy gyógyító helyekként üzemeltek, illetve egyszerűen csak mosókonyhaként használták őket. Az izzasztófürdők hagyománya azonban majdnem teljesen kiveszett mindenütt, kivéve a finneknél és a velük közeli rokonságban álló népeknél. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy sokan azt hitték - ma már tudjuk, hogy tévesen - a szauna betegségek terjesztője. Az 1950 - es évektől kezdődően ugrásszerűen megnőtt az új szauna építések száma mindenütt a világon. Ebben a folyamatban Finnország döntő szerepet vállalt és ezért a mai napig megőrizve vezető szerepét, joggal nevezhetjük a szauna hazájának.

A finn szauna közel kétezer éves múltra tekint vissza. A fürdőket Finnországban, a balti országokban és Oroszország északi részén úgy használták, hogy eltérően a világ fennmaradó részének hagyományától - a levegő páratartalmát ciklikusan változtatták oly módon, hogy a forró kövekre vizet öntöttek. Közel 1,5 millió - ma is használatban levő - szauna található Finnországban. A finnek átlagosan hetente 1 - 2 alkalommal szaunáznak, de nyáron sokan szinte minden este használják.

Bár a szauna pontos eredete még a mai napig is ismeretlen,tudjuk, hogy már a finn-ugor népeknél is ismert volt. A finneket azért nevezhetjük igazán a szaunakultúra meghonosítóinak, mert minden más népnél jobban, náluk maradt meg ennek ősi hagyománya, a többi népcsoportnál pedig mindenütt kisebb, vagy nagyobb mértékben ugyan, de megváltozott. A szauna rendszerint egy forró fülkéből, egy tusoló részből és egy öltöző szobából áll. A modern kor emberének elsősorban a teljes kikapcsolódás, a relaxáció optimális helye, ahol kitágulnak a bőr pórusai, majd ismételten összehúzódnak a váltakozó meleg - hideg levegő hatására és méregtelenedik a szervezet a fokozott izzadás révén. Rohanó világunkban az egyre gyakoribb stressz-hatások is kiküszöbölhetők, vagy csökkenthetők a rendszeres szaunázás segítségével. A szaunázás mindenki számára hasznos, aki ismeri saját szervezetének tűrőképességét és korlátait.